Legutóbbi visszautamon Haushofer határtudományról szóló írásának néhány fejezetét olvastam a repülőn.
Eszerint a legmegkapóbb, hogy a természet konokul, mégis játszi könnyedséggel ellenáll az ember határozgatásainak. Sajátos antagonizmus: az ember kaotikusnak látja a természet adta határokat, azok ésszerű kiigazítására törekszik – míg a természet sehogyan sem akar beleilleni az ember határfogalmaiba. Sem a földön, sem a vízen, sem a levegőben, sem az időben. Sehol sem lehet konokul vonalakat húzni, mert valami mindig marad emitt abból, illetve amott ebből. Vagy ha nem marad, akkor azonmód terem.
Épp nekünk, kelet-európaiaknak nem kell magyarázni, mennyi baj származik az ilyen emberszülte határozgatásokból.
„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj.”
Kinéztem az ablakon.
Ősi magyar szó a hazára a hon. A nép neve után téve annak birtokát, lakhelyét, országát jelentette: Magyarhon, Frankhon, Angolhon… Mi sajátosan még azt is meg tudjuk különböztetni, hogy merre vagyunk a hontól: itthon vagy otthon.
A hon a szó szoros értelmében a keblet jelenti (vö. az ó-magyar Mária-siralommal). Vagyis azt a helyet, ahol a szív dobog.
Közben lassan elértünk egészen a tengerig, átrepültünk a szigetre.
Jelentős különbségek csakis ott vannak a különböző lakhelyek, életterek között, ahol jelentős természeti képződmények is elválasztják őket egymástól. A régiek vagy így, vagy úgy – vagy tudatosan (Kárpát-medence), vagy kényszerűen (Brit-szk.), de alkalmazkodtak ezekhez.
Ha így nézzük, még a régi városfalak is egész más értelmet nyernek.
Alapvető tapasztalat, hogy még egy mai, gyökerét vesztett ember is legelőször azonnal „otthonossá” próbálja varázsolni a környezetét, ha idegen honba kerül. Tény az is, hogy ez aligha lép túl az érzelgősség határán: emitt egy-egy fénykép (lehetőleg fekete-fehér), amott egy-egy csecsebecse (minél gyerekesebb). De akkor is.
Mert végül is, ezek szerint hol kezdődik egy honfoglalás? A szívben. Ráadásul érzelem és értelem a magyarban egy gyökből fakad, hiába társítják ma a szívet kizárólag az érzelemmel. Ér. Ige is lehet és főnév is. Ha érek valamit, akkor ott dobog a szívem valamiért.
Bölcsek lehetnénk, ha megértenénk a saját nyelvünket? Ha otthon lennénk a saját nyelvünkben?
