Egyesek szerint úgy a legkönnyebb megfigyelni a gondolatok születését, hogy visszakövetjük, miként jönnek elő az emlékeink.
Sajnos az emlékek legtöbbjét érzelmek hozzák elő.
Kiskorunkban iskolába menet mindig visszaintegettünk az utcasarokról. Arra már nem emlékszem, amikor még egyedül mentem, csak a későbbiekre, ahogyan már egymást kísérgettük reggelente, amikor a nagyobbra bízták a kicsit, majd pedig rájuk a még kisebbet.
Mégsem igazán találom, mi hozta elő ezt az emléket. Talán csak egy múló érzelem, amit gyorsan, bár csöppnyi szánalommal elhessegettem magamtól? Vagy valami átsuhanó, magam által sem értett, homályos rezdülés, hogy tartozni kéne valahova, tartozni kéne valakihez, valamiért? Végül még ugyanabban a pillanatban megvetően tovatűnni hagytam az egészet.
